Arcába döfött késsel utazott száz kilométert egy brazil férfi
Arcába döfött késsel utazott száz kilométert a kórházig egy brazil férfi. Verekedés közben egy harminc centiméteres élű késsel szúrták arcon, ezután autózott a legközelebbi kórházig, ahol megoperálták.
"Vasárnap hajnali fél ötkor érkezett, két órával később megműtötték. A kés kioperálása három órát vett igénybe, a páciens jól van, szövődmények nem léptek fel" - közölte Ana Flavina Soares, a teresinai kórház szóvivője az AFP-vel kedden. Az orvosok szerint a kés a 39 éves Juacelo Nunes bal szeme alatt hatolt be, áthaladt a szájüregen és az állkapocs állította meg.
"Több vénát és ideget is ért a szúrás, halálos is lehettek volna" - mondta Gilberto Albuquerque, aki szerint meglepetés a férfi gyors gyógyulása. A fejsérülésen kívül Nunest három másik szúrás is érte, kettő a mellkasán, egy a vállán. A csetepaté, melyben a férfival így elbántak, az északkelet-brazíliai Piaui állam fővárosától, Teresinától száz kilométerre, Agua Branca városban, egy összejövetelen történt.
Nunes több mint két óra alatt jutott a kórházba, mindvégig tudatánál volt. Két-három napot még a kórházban kell töltenie, mivel a legsúlyosabb szúrás a tüdejét érte - magyarázta Soares.