2014. december. 26. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 26. 11:05 Világ

Megbénult Moszkva

Továbbra is káosz uralkodik Moszkvában, ahol a csütörtöki hófúvás és erős havazás miatt megbénult a közlekedés, és több kilométeres dugók alakultak ki.

Az Eho Moszkvi rádió pénteki jelentése szerint a helyzet alig javult a csütörtökihez képest. Az önkormányzat azt közölte, hogy több mint 11 ezer járművel igyekeznek megtisztítani az utakat, a munkálatokat személyesen a polgármester irányítja.

Fokozott készültségbe helyezték a polgári védelmet, a város egyes részeiben ugyanis súlyos a helyzet. Moszkva több mint 50 pontján melegedőt hoztak létre a mentőalakulatok számára.

A csütörtöki hóvihar belepte az orosz fővárost, és a felszíni közlekedés mellett megbénította a légi forgalmat is. A meteorológiai szolgálat szerint 25 centi hó esett.

A vihart megelőzően az arrafelé megszokottnál jóval enyhébb volt eddig a tél.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.