2014. december. 24. 18:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 24. 18:35 Világ

Sok ezren menetelnek Betlehem felé

Sok ezer keresztény zarándok utazott szerdán Betlehembe Jézus hagyomány szerinti születési helyére, hogy ott ünnepeljen karácsony este.

A Születés Temploma melletti Jászol téren már december 6-án kivilágítottak ünnepélyesen egy hatalmas feldíszített fenyőfát, amelynek környékén szerdán dudával, kürtökkel és dobokkal menetelő, zenélő cserkészcsapatok és alkalmi mikulássapka- és édességárusok fogadták a palesztin autonóm területekről érkező keresztény arabokat, valamint a külföldi zarándokokat és a turistákat. 

Az idei karácsonyi ünneplés egy igen nehéz év után hoz örömöt a térség lakosainak életébe, ugyanis tavasszal összeomlottak a palesztin-izraeli béketárgyalások, nyáron pedig ötven napig harcoltak az izraeli hadsereg katonái és a Gázai övezet palesztin fegyveresei, az övezetből kilőtt rakéták olykor Betlehem környékét is elértek. 

Betlehemben, amely a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt álló területen fekszik, továbbra sem tűnik elérhetőnek a független palesztin állam. Az egykori jászol fölé emelt lenyűgöző templomegyüttes szomszédságában egy hatalmas plakáton arabul és angolul az a felirat áll, hogy "nem kérek mást karácsonyra, csak igazságot". „Karácsonyi üzenetünk - akárcsak más években - a béke üzenete, de idén hozzátettük, hogy igazságot is szeretnénk. Igazságot népünknek, ügyünknek, és a jogot arra, hogy független államunkban élhessünk, megszállás nélkül, miként a világ többi népe" - mondta Rula Maaja palesztin turisztikai miniszter.

Fuád Tual jeruzsálemi latin pátriárka a hagyományoknak megfelelően a keresztény egyházi vezetők menetének élén vonult jeruzsálemi rezidenciájáról Betlehembe. A közel tíz kilométeres út során elhaladt a várost Izraeltől elválasztó nyolc méter magas betonfal mellett. 

Az izraeli turisztikai minisztérium szerint várhatóan mintegy hetvenezer ember látogat el karácsonykor Betlehembe. Az éjféli miséhez délutántól díjmentes buszokon szállítják az érdeklődőket Jeruzsálemből a városba, a határon megkönnyítik az ellenőrzést, és ajándékokat adnak a turistáknak. 

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.