2014. december. 12. 14:20 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 12. 14:20 Világ

CIA-jelentés: a brit kormány módosítást kért a nyilvánosságra hozatal előtt

A brit kormány "módosításokat kért" az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vallatási gyakorlatáról szóló törvényhozási jelentésben az összefoglaló nyilvánosságra hozatala előtt - közölte pénteken a Downing Street szóvivője. Arról azonban, hogy e kérés pontosan mire vonatkozott, a brit miniszterelnöki hivatal illetékese nem tért ki, és ebben az ügyben több, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozat hangzott el Londonban.

A pénteki brit sajtó jelentős terjedelemben közölt olyan egybehangzó értesüléseket, hogy Nagy-Britannia "intenzíven lobbizott" Washingtonban a világszerte felzúdulást keltő szenátusi jelentés ismertetése előtt, egyes beszámolók szerint azért, hogy legalább a jelentés nyilvánosságra hozott, rövidített összefoglalójából maradjon ki a brit külső hírszerzés (MI6) szerepe a terrorgyanúsítottak vallatásában. 

A Daily Mail és a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapok pénteken közölt értesülései szerint Theresa May brit belügyminiszter és más brit politikusok, illetve diplomaták összesen 24 alkalommal találkoztak a szenátus hírszerzési bizottságának tagjaival a vizsgálati jelentés összeállításának idején. A Daily Mail szerint William Hague előző brit külügyminiszter, valamint az MI6 és a brit elhárítás (MI5) illetékesei is tárgyaltak a szenátusi bizottsággal a jelentés "Nagy-Britannia nemzetbiztonságát szolgáló átszerkesztéséről".

A lapok egybehangzóan kiemelik, hogy a nyilvános változatban végül egyetlen szó sem esik az MI5 és az MI6 szerepéről, sőt az Indiai-óceán közepén fekvő, brit fennhatóságú Diego García szigetéről sem, amelyről pedig évek óta köztudott - ezt az előző brit kormány is elismerte -, hogy ott terrorgyanúsítottakat titokban fogságba szállító amerikai repülőgépek szálltak le.

A Downing Street először cáfolta, hogy London "szerkesztési" kéréseket terjesztett volna a szenátusi bizottság elé, pénteken azonban a kormányfői hivatal egyik szóvivője annyit megerősített, hogy "folytak megbeszélések" a brit és az amerikai szolgálatok között. Hozzátette ugyanakkor, hogy "bármiféle szerkesztés, amelyet esetleg kértünk, a brit nemzetbiztonsági érdekeket szolgálta".

David Miliband, a Munkáspárt vezette akkori brit kormány külügyminisztere - Ed Milibandnek, a Labour jelenlegi vezetőjének és miniszterelnök-jelöltjének bátyja - már 2008-ban elismerte, hogy London korábbi cáfolatai ellenére mégis érintettek brit fennhatóság alatt álló területet terrorgyanúsítottakat fogságba szállító amerikai repülőgépek. Miliband a londoni alsóházban tett bejelentésében annak idején "jóhiszeműnek" nevezte a korábbi cáfolatokat, és elnézést kért, amiért ezeket - miután a vonatkozó amerikai adatok előkerültek - "korrigálni kell".

Miliband sem szólt azonban akkor az MI5 és az MI6 esetleges szerepéről a foglyok vallatásában. 

Lord Alan West nyugalmazott tengernagy, az akkori munkáspárti brit kormány nemzetbiztonsági szakminisztere pénteken a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva határozottan cáfolta a Daily Mail értesülését, miszerint személyesen ő is lobbizott volna az amerikaiaknál a szenátusi jelentés nyilvános összefoglalójának "átszerkesztéséért". Lord West kijelentette: többször tárgyalt az elmúlt időszakban amerikai illetékesekkel, de nem erről, hanem egyebek mellett a kiberbiztonsági együttműködésről.

Jogvédő szervezetek pénteken felszólították a brit kormányt, hogy kezdjen vizsgálatot a brit szolgálatok által a terrorgyanúsítottak vallatásában játszott szerep feltárására.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.