Holokauszt: Komoly kártérítést fizet a francia vasút az amerikai deportáltaknak
Franciaország 60 millió dollár kártérítést fizet azoknak az amerikaiaknak, akiket a második világháború alatt a francia állami vasúttársaság vagonjaiban deportáltak – jelentették be pénteken a tárgyalófelek. Az erről szóló megállapodást hétfőn írják alá.
Franciaország létrehoz egy 60 millió dolláros kártérítési alapot, amelyből az amerikai hatóságoknak utal át pénzt a nem francia állampolgárságú egykori deportáltaknak és családtagjaiknak – mondta Patrizianna Sparacino-Thiellay francia emberi jogi nagykövet.
A diplomata szerint az amerikai állampolgárságú holokauszt-túlélők személyenként körülbelül 100 ezer dollárt kapnak, házastársaik és leszármazottjaik több 10 ezer dollárra számíthatnak.
Cserébe az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt arra, hogy továbbra is támogatja a jogi mentességet, amelyet a külföldi vállalatok élveznek a területén, és nem indítható jogi eljárás ellenük. Erre azért volt szükség, mert Charles Schumere demokrata szenátor 2013-ban a törvény reformját kezdeményezte a kongresszusban azért, hogy a francia vasúttársaságot (SNCF) bíróság elé lehessen állítani az Egyesült Államokban.
Az SNCF a Vichy-kormány utasítására 76 ezer francia és más országból származó zsidót szállított marhavagonokban 1942 és 1944 között koncentrációs táborokba. Közülük 3 ezren élték túl a holokausztot.
A francia vállalat 2011 januárjában ünnepélyesen "sajnálatát" fejezte ki a második világháború alatti deportálásokban játszott szerepéért. A bocsánatkérésben komoly szerepe volt annak, hogy az SNCF jelentkezett egy marylandi vasúti beruházásra. A holokauszt túlélői viszont meg akarták támadni a pályázatot, de végül mégsem tették meg.
A két ország kormánya a kártérítésről hivatalosan februárban megkezdett tárgyalásokat minél előbb le akarta zárni, hogy elejét vegye a hasonló jellegű helyi kezdeményezéseknek.
A megállapodás értelmében a kártérítés minden olyan nem francia állampolgárt megillet, akiket 1942 és 1944 között Franciaországból deportáltak busszal vagy vonattal, s akik azért nem jogosultak francia kártérítésre, mert a háború után emigráltak vagy pedig azért, mert 1939. szeptember elseje, a második világháború kitörése után érkeztek az országba. Közülük a legtöbben ma amerikaiak, de más állampolgárok is vannak köztük, például izraeliek, kanadaiak.
A megállapodást Franciaországban még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, az Egyesült Államokban erre nem lesz szükség.