Több száz millió dollárt rabolnak el Irak költségvetéséből a szellemkatonák
Az iraki miniszterelnök azt ígéri, hogy kormánya fokozza a korrupció elleni küzdelmet, miután egy vizsgálat felfedte: a költségvetésből legalább ötvenezer olyan katonának adnak fizetést, akik nem is léteznek – jelentette hétfőn a Washington Post napilap.
Az ötvenezer "fiktív" katona négy hadosztály létszámának felel meg. A miniszterelnök vasárnapi, parlamenti felszólalásában jelezte, hogy ez a szám nem végleges még. A "szellemkatonák" évente legalább 380 millió dollárjába kerülnek a költségvetésnek.
A vizsgálatot a legutóbbi zsoldfizetésekkel kapcsolatban indították meg – mondta Rafid Dzsabúri kormányszóvivő.
A katonák panaszkodtak, hogy járandóságuk rendszertelenül érkezik meg, legutóbbi zsoldjukat például két hónapos késéssel kapták kézhez, és nem közölték velük, hogy miért.
Egy régóta szolgáló tiszt szerint az iraki hadseregben két bevált módja van a fizetés "javításának". Minden tisztnek öt testőr jár. Sokan azonban megelégszenek kettővel, és a három betöltetlen állás után járó zsoldot zsebre teszik. A másik, ennél kiterjedtebb csalás a dandárok szintjén zajlik: a parancsnokok rendszeresen harminc-negyven olyan katonát hagynak a zsoldlistán, aki ténylegesen nincs szolgálatban vagy egyáltalán nem is létezik.
A fenti tiszt szerint a dandárparancsnokoknak kenőpénzt kell fizetniük feletteseiknek, ha posztjukon akarnak maradni. Sok katonát, aki a harcokban elesik, nem tüntetnek fel a veszteséglistán, hogy a zsoldját továbbra is fel lehessen venni.
Az Egyesült Államok dollármilliárdokat fektetett be az iraki hadsereg felépítésébe és kiképzésébe. Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet offenzívájának júniusi kezdete óta napvilágra kerültek a kormányhadsereg súlyos hiányosságai, sok alakulat teljesen összeomlott.
A szeptember óta hivatalában lévő Haider al-Abádi több parancsnokot felmentett vagy nyugdíjazott. Szóvivője szerint a miniszterelnök elszánta magát arra, hogy felszámolja a korrupciót és kliensrendszert, nemcsak a hadseregben, hanem az állam minden szintjén.