2014. november. 19. 09:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 19. 11:25 Világ

Megint meghalt egy ember madárinfluenzában Egyiptomban

Újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának Egyiptomban.

Egyiptomban meghalt egy harmincéves nő a madárinfluenza néven ismert H5N1 vírus okozta fertőzés következtében Minja tartományban – jelentette be az egészségügyi minisztérium a szerdára virradó éjjel. 

Két nap alatt ez volt a második ilyen haláleset az észak-afrikai országban. Az egészségügyi szaktárca vasárnap tudatta a nyilvánossággal, hogy két embernél is megállapították a fertőzést. Az egyik fertőzött, egy 19 éves nő hétfőn vesztette életét a felső-egyiptomi Aszjút tartományban.  

Mindkét nő közvetlenül érintkezett fertőzött szárnyasokkal, amelyeket házukban tartottak. A dél-egyiptomi falvakban gyakori, hogy a baromfitenyésztés házon belül történik, és az állatokat ott is vágják le. 

Egyiptomban idén összesen hét embert fertőzött meg a madárinfluenza-vírus, amely három beteg halálát okozta. Az országon 2006-ban végigsöprő járványban hatvan ember vesztette életét.


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.