2014. november. 13. 21:33 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 13. 21:27 Világ

Nyugati országokkal smúzolna Fehéroroszország

Fehéroroszország megerősíti gazdasági kapcsolatait a nyugati országokkal, ha elhúzódik az ukrajnai válság – ezt mondta fehérorosz gazdasági miniszter az AP amerikai hírügynökségnek csütörtökön Londonban. Mikalaj Sznapkov az interjúban úgy fogalmazott, hogy a nyugati szankciókkal sújtott Oroszországnak sem lenne ellenére, ha Fehéroroszország megerősítené kapcsolatait ezekkel az államokkal.

"Kollégáinknak és partnereinknek az Eurázsiai Gazdasági Unióban nincsen ellenére Fehéroroszország európai partnerekkel történő kapcsolatfelvétele" – mondta a gazdasági miniszter.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió Oroszország és néhány más volt szovjet tagköztársaság kereskedelmi szövetsége, amely Moszkva irányítása alatt áll.

Sznapkov szerint a nyugati országok Fehéroroszország segítségével megkerülhetnék az európai élelmiszeri termékekre kivetett orosz szankciókat. Méghozzá úgy, hogy ezeket a termékeket  Fehéroroszországba exportálnák, ott feldolgoznák azokat, majd tovább exportálnák keletre – nyilatkozta a gazdasági miniszter, aki egy pénteki befektetési konferenciára utazott Londonba.

Fehéroroszország célja az, hogy befektetőket vonzzon a nagy részben állami tulajdonban lévő gazdaságba.

Makszim Jermalovics pénzügyi miniszterhelyettes ugyanebben az interjúban arról is nyilatkozott: felmerült az a lehetőség, hogy néhány fehérorosz cég a londoni, illetve New York-i tőzsdére vonuljon.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.