2014. november. 07. 07:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 07. 10:12 Világ

Pedofil argentin papot közösített ki Ferenc pápa

Ferenc pápa kiközösítette José Mercau argentin papot, akit 2011-ben 14 évi börtönbüntetésre ítéltek négy tizenévessel szembeni szexuális visszaélésért.

Mercau a Buenos Aires északi részén lévő San Isidro egyházmegye egyik templomának plébánosa volt, amikor a bűncselekményeket elkövette.

Mindössze 15 napot töltött börtönben, majd egy kolostorban tartották őrizetben, végül idén márciusban szabadon engedték.

A pedofil papok áldozatainak szószólói üdvözölték a pápa lépését, de hozzátették, hogy az egyháznak még határozottabbnak és szigorúbbnak kell lennie az ilyen esetekben.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.