2014. október. 19. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 19. 13:24 Világ

Eltűnt hegymászók a Himalájában: egyre kevesebb a remény

Egyre halványabb a remény arra, hogy a himalájai hóvihar- és lavinakatasztrófának vannak még túlélői, ezért a mentést vasárnaptól csak kisebb erőkkel folytatják a nepáli hatóságok, helikopterekkel pedig már egyáltalán nem. Szombaton ugyanakkor egy helikopternek még sikerült három túlélőt a fedélzetére vennie.

Vasárnapra lezárták annak a népszerű hegyi ösvénynek egy szakaszát, amelyen a tömegszerencsétlenség történt, mert az idő kitisztulása után újabb túrázók vágtak neki az Annapurna hegynek a nyilvánvaló veszély ellenére, és őket is a kedd óta tartó mentés miatt már elcsigázott hegyi mentőknek kellett visszatessékelniük biztonságos helyre.

A mentők több mint félezer embert menekítettek le a Föld tízedik legmagasabb hegyéről a keddi, váratlan hóviharból, köztük 230 külföldit. A halottak száma vasárnap reggeli összesítés szerint 39. Közülük kilenc tetemet eddig csak a levegőből láttak a mentők, gyalog még nem tudták azokat megközelíteni a vastag hótakaró miatt. A holttestek 5100 méteres magasságban olyan meredek hegyoldalon vannak, amelyeken lehetetlen helikopterrel leszállni. Egyelőre még terveket sem sikerült kidolgozni a tetemek levitelének módjára. A halottak közül eddig 25 nemzetiségét sikerült kideríteni: kanadaiak, indiaiak, izraeliek, szlovákok, lengyelek, japánok és nepáliak az áldozatok.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.