2014. október. 17. 09:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 17. 11:00 Világ

Koszovóban is ebolagyanúval kezelnek egy beteget

Ebolás tünetekkel került kórházba egy férfi Pristinában. A férfi épp mekkai zarándoklatról tért haza.

Az eboláéhoz hasonló tünetekkel került kórházba csütörtök este egy koszovói férfi Pristinában – jelentette a Klan Kosova TV pénteken.

Orvosai kijelentették: egyelőre nem bizonyított, hogy eboláról van szó, a szükséges vizsgálatok és elemzések még folynak. Hozzátették azonban, hogy a tünetek teljesen megegyeznek az ebolafertőzés tüneteivel. A beszámoló szerint a férfi mekkai zarándoklata alatt kerülhetett kapcsolatba a vírussal.

A Balkánon eddig egy ebolagyanús haláleset történt, egy brit férfi halt meg Macedóniában, akiről korábban azt gyanították, hogy a vírus hordozója lehetett. A macedón hatóságok azonban laboratóriumi vizsgálatokkal kizárták az ebolát a halál lehetséges okai közül. 

Szerbiában ugyanakkor testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az ebola által sújtott térségből Szerbiába érkező utasoknál, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék. Emellett felkészítő képzéseket tartottak azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik kapcsolatba kerülhetnek fertőzöttekkel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.