Szerbia soha nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben
Szerbia elkötelezte magát az európai integráció mellett, és Oroszország ebben soha nem is akarta befolyásolni, vagy ettől a tervtől eltéríteni - mondta a szerb kormányfő, aki köszönetet mondott azért is, hogy Oroszország tiszteletben tartja szerbiai területi integritását.
Szerbia eddig sem vezetett be, és soha nem is fog szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön Belgrádban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszéléseit követően. Ugyanakkor megjegyezte: egy másik kormány ezt megteheti, az ő kormánya ezt soha nem teszi meg.
Hangsúlyozta továbbá, hogy Szerbia elkötelezte magát az európai integráció mellett, és Oroszország ebben soha nem is akarta befolyásolni, vagy ettől a tervtől eltéríteni.
Köszönetet mondott azért is, hogy Oroszország tiszteletben tartja szerbiai területi integritását.
A szerb miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy Szerbia mellett Oroszország sem ismeri el Koszovó függetlenségét.