2014. október. 15. 05:45 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. október. 15. 08:18 Világ

Bevitték az albán kormányfő testvérét a drónos meccs után

Politikai üggyé vált a kedd este Belgrádban félbeszakadt labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező Szerbia és Albánia válogatottja között. A szerb fővárosban még az éjszaka folyamán előállították az albán miniszterelnök testvérét, Bécsben pedig szerbek és albánok tűztek össze.

A mérkőzést az első félidő vége előtt néhány perccel szakították félbe, miután dulakodás tört ki a két csapat játékosai között.

A dulakodás azt követően alakult ki, hogy egy ismeretlen személy drónnal albán zászlót irányított a pálya fölé. A provokációra reagáltak a nézők és a szerb játékosok is. A játékosok között kialakult lökdösődésbe néhány szurkoló is bekapcsolódott. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta.

A botrány nem sokkal később még a stadionban folytatódott. Az RTS szerb televízió éjszakai beszámolója szerint a szerb hatóságok a helyszínen őrizetbe vették, majd előállították az albán miniszterelnök, Edi Rama testvérét, Olsi Ramát, akit azzal gyanúsítanak, hogy távirányítóval ő vezérelte a kis drónt, amely az albán zászlóval berepült a pálya fölé. 

Bécsből eközben arról érkezett hír, hogy mintegy ötven albán kora éjszaka üvegpalackokkal, köztük gyújtópalackokkal dobált meg egy szerb kávéházat az osztrák főváros nyugati részén lévő Ottakring kerületben. A kivezényelt rendőrök igyekeztek megfékezni a randalírozókat, közben azonban a helyszínen mintegy kétszáz szerb gyűlt össze, akik az albánokra akartak rátámadni.

A hatóságok ennek nyomán megerősített rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, hogy megakadályozzák az összetűzéseket. Értesülések szerint súlyosabb összecsapásra nem került sor, a randalírozók elhagyták a helyszínt, de közben járműveket, köztük rendőrautókat rongáltak meg. 

Az albánok és a szerbek között Koszovó miatt dúl ellentét, a többségében albánok lakta tartomány ugyanis 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el. Értesülések szerint a két ország közötti feszült kapcsolatok miatt a két labdarúgó-szövetség megállapodott abban, hogy a mostani belgrádi mérkőzésen albán szurkolók, a jövő évi tiranai visszavágón pedig szerb drukkerek nem vehetnek részt.

Ennek ellenére néhány albán szurkoló Belgrádba utazott és bejutott a stadionba. 

Az AFP francia hírügynökség éjszakai jelentése szerint a történtek rendkívül rossz előjelként értékelhetők Edi Rama kormányfő nyolc nap múlva tervezett szerbiai látogatása előtt. Hatvannyolc éve ez lenne az első albán miniszterelnöki látogatás Belgrádban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.