2014. október. 10. 19:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 10. 19:58 Világ

Oroszország fel akar oszlatni egy jogvédő szervezetet

Az orosz igazságügyi minisztérium kezdeményezte a Memorial jogvédő csoport feloszlatását.

Az orosz igazságügyi minisztérium eljárást indított a Memorial jogvédő csoport feloszlatására - közölte pénteken Alekszandr Cserkaszov, az emberi jogi szervezet elnöke az AFP francia hírügynökséggel. Mint mondta, az orosz legfelsőbb bíróság november 13-án fogja megvizsgálni a minisztérium kezdeményezését.

Cserkaszov elmondta, hogy a tárca szabálytalannak minősítette az Oroszország-szerte fiókszervezeteket fenntartó Memorial szervezeti struktúráját és pénzügyeit. "A vádak mindegyike képtelenség" - fakadt ki a civil szervezet elnöke.

Az egykori ellenzékiek, köztük a Nobel-békedíjjal kitüntetett Andrej Szaharov által 1989-ben alapított Memorial más nem kormányzati szervezetekkel (NGO) együtt már évek óta kormányzati támadások kereszttüzében áll Oroszországban. 

Az igazságügyi minisztérium a 2012 novemberében hatályba lépett, úgynevezett külföldi ügynöktörvény alapján idén júniusban "külföldi ügynökként" vette nyilvántartásba a Memorialt.

A nem kormányzati szervezeteket korlátozó, Oroszországban és külföldön is sokat bírált orosz szabályozás szerint, ha az NGO-k külföldi támogatással működnek és politikai tevékenységet folytatnak, külföldi ügynökként kell nyilvántartásba vetetniük magukat, ellenkező esetben félmillió rubelig (mintegy 3,5 millió forintig) terjedő pénzbüntetéssel sújthatók. A többségében jogvédő tevékenységet folytató oroszországi NGO-k elutasították, hogy nyilvántartásba vetessék magukat, és inkább lemondtak a külföldi támogatásról.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.