2014. október. 08. 07:57 Utolsó frissítés: 2014. október. 08. 07:58 Világ

A Boko Haram ellen szövetkezik öt ország

Közös zászlóaljat és parancsnoki központot hoz létre öt nyugat-afrikai ország a Boko Haram ellen, miután a szélsőséges iszlamista szervezet már Nigéria határain túl is veszélyt jelent.

Niger, Nigéria, Csád, Kamerun és Benin vezetői keddi csúcstalálkozójuk utáni nyilatkozatukban azt ígérték, hogy a közös katonai parancsnokság november 20-áig feláll, de az egyes államok saját határaikon már november elsejére mozgósítják a szükséges erőket a Boko Haram ellen. Benin hozzájárulása még nem ismert, de a másik négy ország hétszáz-hétszáz katonát ajánlott fel a misszióba. 

A Boko Haram elleni közös fellépésről elvben már májusban megegyeztek az öt ország vezetői, júliusban pedig a katonai misszió alapvető elemeiről is rendelkeztek egy párizsi csúcson. Ugyanakkor továbbra sem sikerült visszaszorítaniuk a Boko Haramot, amely azóta újabb harci sikereket ért el. 

Nigéria északi részén az utóbbi hetekben számos települést elfoglalt, és ott - a közel-keleti Iszlám Állam szélsőséges csoport példáját követve - "kalifátust" kiáltott ki a Boko Haram. Bár a nigériai hadsereg azt állítja, hogy jelentős ellentámadást indított, ennek sikere egyelőre vitatott. Az utóbbi időben a radikális szervezet fegyveresei Kamerunban, Csádban és Nigerben is hajtottak végre kisebb akciókat. Kamerunban például a miniszterelnök-helyettes feleségét is elrabolták. 

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta. 2009 óta pedig mintegy tízezer áldozata volt a Boko Haramnak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.