2014. október. 07. 19:40 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 07. 19:38 Világ

Terrorizmussal vádolnak öt férfit Szerbiában

Öt férfi ellen emeltek vádat Szerbiában, mert azt gondolják, hogy az Iszlám Állammal is kapcsolatban állhattak.

Vádat emelt öt feltételezett iszlamista szélsőséges ellen a szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb ügyészség kedden - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A tudósítás szerint a férfiakat terrorizmussal és Szíriában tevékenykedő terrorista szervezetekkel való együttműködéssel gyanúsítják. Ezen kívül annak a gyanúja is fennáll, hogy az öt férfi közül kettő 2013-ban kapcsolatba lépett az Iszlám Állammal és az an-Nuszra Front nevű lázadócsoporttal.

A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség közlése szerint a férfiak Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Ausztriában, Németországban és Luxemburgban pénz gyűjtöttek terrorista arra, hogy szerb állampolgárokat szíriai harcokra kiképezzenek, majd a harctérre szállítsanak. A bizonyítékok arra utalnak, hogy négyük aktívan is részt vett a szíriai háborúban az Iszlám Állam fegyveres erőinek oldalán.

Szerbiában hamarosan módosítják a büntető törvénykönyvet, amely ezentúl tiltja majd az idegen katonai vagy félkatonai szervezetekhez való csatlakozást. A becslések szerint jelenleg mintegy 30 szer állampolgár harcol az iszlám szélsőségesek oldalán.

Hirdetés