2014. október. 05. 19:07 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 05. 18:49 Világ

Egymásnak ugrott a Hezbollah és az al-Kaida

Legkevesebb tizennyolcan életüket vesztették a Hezbollah libanoni síita szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport közötti összecsapásokban Libanon keleti részén vasárnap - közölte a Hezbollah egyik tagja.

Szunnita szélsőségesek százai indítottak vasárnap offenzívát a szíriai határ közelében fekvő és a Hezbollah ellenőrzése alatt álló libanoni területek ellen - tudatta a Reuters brit hírügynökség.

A neve elhallgatását kérő illetékes ennek kapcsán arról tájékoztatott, hogy az an-Núszra Frontnak legalább tizenhat tagja vesztette életét a harcokban, valamint elmondta, hogy az összecsapások kirobbanása óta a Hezbollah felhívására síita harcosok tömegei érkeznek a térségbe Libanon minden tájáról.

Biztonsági források szerint a harcokban a Hezbollah két tagja is életét vesztette.

A szunnita fegyveresek a Hezbollah szervezetet az egyik legfőbb ellenségüknek tekintik, mivel az Iránnal szövetséges, radikális síita mozgalom fegyveresei a damaszkuszi rezsim oldalán harcolnak a felkelők ellen.

Izraeli katonák eközben rálőttek egy libanoni férfira a két ország határának közelében. Az incidensről egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot. Bejrúti források szerint járőröző izraeli katonák tüzet nyitottak a libanoni hadsereg egyik állására, Jeruzsálem szerint viszont határsértőkre lőttek, akik ezután visszamenekültek Libanonba.

Azt még nem tudni, hogy a sebesült milyen állapotban van. Az ENSZ libanoni békefenntartó ereje (UNIFIL) vizsgálatot indít az ügy részleteinek felderítésére.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.