2014. szeptember. 25. 16:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 25. 16:46 Világ

Fizetne az állam a menekülteket befogadó olaszoknak

Megteltek az illegális bevándorlókat befogadó olaszországi táborok, ezért Domenico Manzione olasz belügyi államtitkár azt javasolta, hogy önkéntes alapon az olaszok fogadják be őket, személyenként napi harminc euró fejében.

A kezdeményezéshez elsőként Ignazio Marino római főpolgármester csatlakozott. Bejelentette, hogy Róma kész napi harminc eurót fizetni azoknak a római családoknak, amelyek befogadják otthonukba az illegális bevándorlókat.

"Az Olaszországba felnőtt kíséret nélkül érkező kiskorú bevándorlókat már most is családoknál igyekeznek elhelyezni. Ezentúl az olaszok nyissák meg otthonaikat a felnőtt bevándorlók előtt is" – mondta Ignazio Marino hozzátéve, hogy a római peremkerületekben működő bevándorló táborok zsúfolásig megteltek és ugyanez a helyzet a többi olasz városban is.

Angelino Alfano olasz belügyminisztérium nem kommentálta az államtitkár bejelentését. Az Olasz Fivérek nevű jobboldali párt közleményben tiltakozott az ellen, hogy az olasz állam vagy akár a római önkormányzat havi 900 euróval segítse a bevándorlók elhelyezését. A párt hangsúlyozta, hogy a havi 900 euró az olasz minimálnyugdíj kétszeresének felel meg. Az Északi Liga is úgy látja, hogy a bevándorlók helyett az olasz munkanélkülieket kellene napi 30 euróval támogatni.

Év eleje óta már 130 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba. Tavaly 42 ezer volt a számuk. Az olasz állam a táborokban is fejenként napi harminc eurót fizet az ott élők szállására és ellátására.

Hirdetés