Oligarchák, zsidók, szabadkőművesek irányítanak az oroszok fele szerint
Az oroszok közel fele úgy véli, hogy a világot egy oligarchákból, amerikaiakból, zsidókból és szabadkőművesekből álló szervezet irányítja a háttérből – derül ki a VCIOM, a legnagyobb orosz közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett felméréséből.
A megkérdezett oroszok 45 százaléka egyetért azzal a véleménnyel, hogy a világon létezik egy olyan szervezet, amely több ország hatóságait is képes ellenőrzése alatt tartani.
A közvélemény-kutató intézet felméréséből az is kiderült, hogy az állítással egyetértők több mint fele (51 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
A megkérdezettek 22 százaléka szerint a háttérből irányító hatalom mindenekelőtt oligarchákból áll. A világkormány tagjai közé amerikaiakat, zsidókat, szabadkőműveseket vagy például Nagy-Britannia uralkodóját, II. Erzsébet királynőt sorolták az oroszok.
A felmérés során a VCIOM 1600 embert kérdezett meg Oroszország 42 közigazgatási egységében augusztus 23-24 között.