Ötvenméteres szobrot akarnak építeni Bolíviában
Dél-Amerika legmagasabb vallási témájú szobrát építenék meg Bolíviában. Ötvenméteres lesz. A 235 centiméteres makettje már készen van.
Az Urkupinai Szűsz szobra három méterrel lesz magasabb a régió Venezuelában található jelenlegi legmagasabb vallási témájú szobránál – mondta a tervezésben részt vevő építészek egyike, Yuri Córdoba.
A 235 centis makettet a cochabambiai Quillacollóban mutatták be.
A szobor megépítését már 2000-ben javasolta egy másik építész, Lucio Meneses. Most építészek, szobrászok és művészek egy csoportja vetette fel újra az ötletet, és sikerrel is jártak, megszerezték a szükséges támogatást.
Már dolgoznak a szükséges hegyrajzi előtanulmányokon, és vizsgálják azt is, hogy a rendkívüli méretű alkotásnak mennyire kell ellenállónak lennie a széllel szemben.
A szobor mellett kápolna is épül Quillacollóban, ahol évről évre több százezer ember részvételével tartanak vallási ünnepet tartanak augusztus 15-én.
A szobor makettjét augusztus végén zarándoklaton viszik a helyszínre, hogy az építkezés alapköveként elhelyezzék ott.