2014. augusztus. 21. 05:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 21. 08:45 Világ

Egy pakisztáni brit férfi fejezte le az amerikai újságírót

Dél-angliai, ezen belül is feltehetően londoni akcentussal beszélt az amerikai újságírót lefejező terrorista azon a felvételen, amelyet az Iszlám Állam tett közzé a gyilkosságról. A férfi a videón felismerhetetlen a csuklyája miatt, de korábban Szíriából kiszabadult foglyok szerint egy John nevű férfiról van szó, és az Iszlám Állam szolgálatában álló pakisztáni származású brit csoport tagja.

A csütörtöki brit lapok egybehangzó értesülései szerint valószínűleg londoni illetőségű az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia azon tagja, aki kivégzett egy amerikai újságírót. Azt Philip Hammond brit külügyminiszter is elismerte a BBC-nek nyilatkozva, hogy az interneten feltűnt videón, amely James Foley kivégzését mutatja, az álarcban látható gyilkos brit akcentussal beszél.

A The Guardian című vezető baloldali lap csütörtöki kiadásában idézi Paul Kerswill professzort, a Yorki Egyetem lingvisztikai szakértőjét, aki szerint az arcát fekete kendőbe burkoló terrorista "multikulturális londoni angolt" beszél a felvételen. Kerswill szerint ez az akcentus elsősorban az East Enden, vagyis Kelet-London összetett etnikai lakosságú városrészeiben honos.

Claire Hardaker professzor, a Lancasteri Egyetem lingvisztikai előadója a lapnak szintén azt mondta, hogy a felvételen hallható kiejtés délkelet-angliai, a legnagyobb valószínűséggel londoni származásra utal. Az akcentus egyértelműen brit, és ezen belül Anglia déli vidékeire jellemző – tette hozzá. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan beszélt a terrorista, ide kattintva megnézheti. Ebben a videóban természetesen az újságíró lefejezése nem látható.)

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilapnak Szíriában korábban fogva tartott, de kiszabadult túszok elmondták, hogy a férfi John néven ismert, és egy négyfős, pakisztáni származású britekből álló csoport tagja, amelyet nyugati túszok őrizetével bízott meg az Iszlám Állam. A négy brit a The Timesnak nyilatkozó források szerint "Beatles" néven volt közismert a korábbi túszok és a dzsihádisták körében egyaránt, tekintettel létszámukra és brit származásukra.

A lap értesülései szerint az amerikai újságírót meggyilkoló terrorista immár a brit belső és külső elhárítás – az MI5 és az MI6 –, valamint a brit hadsereg kommandós feladatokra kiképzett különleges alakulata, az SAS első számú célpontja. A The Times által megszólaltatott szakértők szerint a kivégzést ábrázoló videót professzionális szoftverrel szerkesztették, ami nyugati médiaprodukciós képzettségre utal.

A Scotland Yard felhívásban figyelmeztette a brit lakosságot arra, hogy az amerikai újságíró meggyilkolásáról készített és egyes közösségi portálokra felkerült videó letöltése, terjesztése, sőt akár csak megtekintése is bűncselekménynek minősülhet a terrorellenes brit törvények alapján.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.