2014. augusztus. 18. 20:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 18. 20:57 Világ

Ferenc pápa áldását adta az iraki beavatkozásra

Támogatásáról biztosította Ferenc pápa hétfőn a katonai erő alkalmazását Irakban az iszlám szélsőségesek agressziójának megfékezésére, kijelentette ugyanakkor, hogy ennek módjáról a nemzetközi közösségnek kell döntenie, és nem egyetlen országnak.

"Ezekben az esetekben, amikor egy igazságtalan agresszióról van szó, csak azt mondhatom, hogy helyénvaló megállítani az igazságtalan agresszort" - válaszolta a katolikus egyházfő újságíróknak ötnapos dél-koreai látogatásáról hazafelé tartva a repülőgépen. A kérdés az Iszlám Állam fegyvereseire mért amerikai légicsapásokra vonatkozott. 

A szélsőséges szervezet a nyár elején lerohanta Irak északi és nyugati felének jó részét, egyesítette azt szíriai területével és kikiáltotta kalifátusát, az Iszlám Államot. Kegyetlen hadjárata elől menekülve, keresztények és a jazidi vallási kisebbségekhez tartozók tízezrei kényszerültek elhagyni otthonukat. 

A pápa hangsúlyozta, hogy válaszával nem kíván automatikusan zöld utat adni a bombázásoknak vagy egy háborúnak, de a helyzet súlyos, és arra a nemzetközi közösségnek közösen kell reagálnia. "Azt, hogy az agresszor mi módon állítható meg, mérlegelni kell. (...) Ezt egyetlen ország nem ítélheti meg..." - mondta. Ferenc pápa szavai szerint a kérdés mérlegelésére az Egyesült Nemzetek Szervezete a megfelelő fórum.

Egy másik kérdésre válaszolva, a pápa azt mondta, tanácsadóival mérlegelte, hogy Irakba utazzon-e még a válság alatt, kifejezni együttérzését az üldözött keresztényekkel, de egyelőre elállt ettől. "Ebben a pillanatban ez nem tűnik a legjobb ötletnek, bár szívesen megtenném" - mondta.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.