2014. augusztus. 14. 05:59 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 14. 08:19 Világ

Észak-Korea rakétákat lőtt ki Ferenc megérkezésekor

Három rövid hatótávolságú rakétát lőtt a tengerbe Észak-Korea csütörtökön, szinte egy időben azzal, hogy Ferenc pápa a szomszédos Dél-Koreába érkezett.

A keleti partról, Vonszanból indított rakéták 220 kilométert repültek, majd belehullottak a tengerbe – közölte egy szöuli forrás. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint kísérleti indításról van szó.

Észak-Korea idén már szokatlanul sok kísérletet végzett rövid hatótávolságú rakétákkal és tüzérségi lövedékekkel. A mostani indítás összefüggésben lehet azzal, hogy hamarosan újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődik – ezek ellen Phenjan szinte rendszeresen rakétatesztekkel tiltakozik.

Ferenc pápa most először jár Ázsiában egyházfőként, és utazásának egyik célja – korábbi vatikáni közlések szerint –, hogy előmozdítsa a két Korea megbékélését. Északra a pápa nem látogat el, de a szöuli székesegyházban hétfőn tartandó miséjét a térség békéjéért ajánlja fel.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.