2014. augusztus. 13. 10:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 13. 12:26 Világ

Újabb területeket foglalt el az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet harcosai szerdán ellenőrzésük alá vontak több kulcsfontosságú települést Szíriában, a török határ közelében.

Ellenzéki aktivisták tájékoztatása szerint az IÁ megfutamította a szíriai rezsim megdöntéséért harcoló többi lázadócsoport tagjait, és átvette az ellenőrzést az Aleppó tartománybeli Ahtarin és Turkmanbara város felett. A dzsihadisták emellett több környékbeli falut is elfoglaltak. Az újabb területek elfoglalásáról szóló híreket az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil szervezet is megerősítette.

A korábban Iraki és Levantei Iszlám Államként (ILIÁ) ismert szervezet tavaly tavasszal kapcsolódott be a több mint három éve tartó szíriai polgárháborúba, s azóta már megszerezte az ellenőrzést Rakka és Deir-ez-Zór tartományok majdnem teljes területe fölött. A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 170 ezret.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.