2014. augusztus. 06. 11:14 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 06. 12:55 Világ

Légicsapás érte Donyecket

A kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta először légicsapás érte szerdára virradóra az oroszbarát szeparatisták fellegvárának számító Donyecket. A támadásban a polgármester szerint nem haltak meg civilek.

A légicsapásban négy méter átmérőjű és másfél méter mély lyuk keletkezett a belvárostól nem messze található Kalinyinszki kerület egyik útján.

Az ukrán hadsereg szóvivője egyelőre nem adott tájékoztatást az éjszakai légicsapással kapcsolatban. Olekszij Dmitraskivszki a francia hírügynökségnek telefonon csak annyit mondott, hogy a kormányerők szorosabbra vonják az ostromgyűrűt Donyeck, Luhanszk és Horlivka körül. "A városok felszabadítására készülünk" – tette hozzá.

A hadsereg májusban a kelet-ukrajnai nagyváros külső peremén található nemzetközi repülőteret bombázta, amit elfoglaltak a szakadárok.

Szerdán Donald Tusk lengyel kormányfő egy sajtótájékoztatón az ukrán válsággal kapcsolatban azt mondta: az utóbbi napokban megnőtt a veszélye annak, hogy az orosz hadsereg közvetlenül beavatkozik Ukrajnában. "Az utóbbi órákban kapott információk alapján okunk van azt gondolni, hogy a közvetlen beavatkozás kockázata most biztosan nagyobb, mint néhány nappal ezelőtt" – fogalmazott.

Hirdetés