2014. augusztus. 04. 09:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 04. 11:48 Világ

Védelmi miniszter: "Ukrajna égő házra hasonlít"

A miniszter szerint bár a szakadárok komoly veszteségeket szenvedtek, létszámuk továbbra is mintegy 15 ezer fő, és rendszeresen érkezik új erősítés Oroszországból.

Rövidesen véget ér az ukrán hadsereg kelet-ukrajnai különleges művelete – mondta a BBC brit műsorszolgáltatónak adott interjúban az ukrán védelmi miniszter. "Száz százalékig meg vagyok győződve arról, hogy győzni fogunk, mégpedig rövidesen" – jelentette ki Valerij Heletej a hétfőn sugárzott interjúban.

A miniszter azzal érvelt, hogy a szakadárok által ellenőrzött terület "jelenleg két és félszer kisebb, mint négy héttel ezelőtt". "Az ukrán hadsereg 16 várost és falut szabadított fel Donyeck és Luhanszk megyében" – tette hozzá. "Erőink a művelet támadó szakaszában vannak" – mondta a miniszter.

A miniszter szerint bár a szakadárok komoly veszteségeket szenvedtek, létszámuk továbbra is mintegy 15 ezer fő, és rendszeresen érkezik új erősítés Oroszországból.

Heletej elismerte, hogy "sokba kerül" a hadseregnek a különleges művelet. "Nincs azonban más választásunk. Ukrajna égő házra hasonlít. Ha nem oltjuk el a tüzet, a lángok elemésztik Kijevet, majd Harkivot, végül az egész országot" – mondta. Heletej kijelentette: a kormányerőknek az ellenőrzésük alá kell vonnia a maláj légitársaság gépe lezuhanásának színhelyét. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ott tartózkodó szakértők miatt egyelőre várnak a stratégia megvalósításával.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.