2014. július. 28. 19:01 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 28. 19:40 Világ

Amerikai jelentés: Második világháborús antihősöket mosdatnak Orbánék

Az amerikai külügyminisztériumi jelentés szerint kedvezően alakult Magyarországon a vallásszabadság helyzete, de vannak aggasztó trendek is.

Magyarországon a vallásszabadság helyzetének javulását tapasztalta az amerikai külügyminisztérium, amely hétfőn tette közzé 2013-ra vonatkozó éves nemzetközi vallásszabadság-jelentését.

A kedvező fejlemények közé sorolták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.

Megállapították ugyanakkor, hogy negatív trendek is vannak: például megpróbálták tisztára mosni a második világháborús korszak több, antiszemitának tartott szereplőjének hírnevét.

A jelentés szerint Magyarországon az alkotmány és a legtöbb jogszabály, politikai intézkedés általánosságban védelmezi a vallásszabadságot. A dokumentum ugyanakkor rámutatott, hogy a kisebbségi vallási csoportokat érintő korlátozások érvényben maradtak.

Módosított egyházügyi törvény

A jelentés beszámolt arról, hogy a Velencei Bizottság, az Európa Tanács és más megfigyelők által megfogalmazott bírálatok nyomán a parlament módosította a 2011-es egyházügyi törvényt, hogy az egyházak nyilvántartásba vételi folyamata könnyebbé váljon, ám fenntartotta azt a követelményt, hogy a vallási szervezeteket kétharmados parlamenti szavazással ismerjék el egyházként. A parlament ugyancsak csökkentette a jelentősebb különbségeket az elismert és az el nem ismert egyházak jogai és kiváltságai között.

Az amerikai külügyi értékelés megállapította, hogy az egyházi jogállásnak a 2011-es törvény alapján történt elvesztése jelentős pénzügyi hatást gyakorolt bizonyos vallási csoportokra, veszélyeztetve képességüket, hogy továbbra is jótékonysági szociális és egészségügyi szolgáltatásokat nyújthassanak.

A jelentés szerint a "szélsőséges nacionalista" Jobbik folytatta az antiszemita retorikát. Kormányzati tisztviselők nyilvánosan szót emeltek a Jobbik tagjainak ilyen jellegű megnyilvánulásai ellen.

"Megfigyelők továbbra is kritikusak maradtak amiatt, hogy a kormány nem nyilatkozott meg következetesen és a legmagasabb szinten az antiszemita történelmi személyiségek hírnevének a kormánykoalíció egyes tagjai által történő rehabilitációja ellen" – áll a dokumentumban.

2013-ban napvilágot láttak Magyarországon jelentések a vallási hovatartozást, hitet vagy vallásgyakorlatot érintő, a társadalom által eltűrt sérelmekről és diszkriminációról. Az antiszemitizmusnak a politikai és társadalmi szereplők által történt nyílt és hangos kifejeződése erős reagálásokat váltott ki a zsidó közösségből, a kormány, a civil társadalom és más vallási csoportok vezetőiből, beleértve a miniszterelnöknek a Zsidó Világkongresszus (WJC) tavaly májusi budapesti tanácskozásán elmondott beszédét, valamint egy izraeli lapnak ugyanebben a hónapban adott nyilatkozatát.

A dokumentum kitér arra, hogy az amerikai nagykövetség a vallásszabadsággal kapcsolatos ügyekben továbbra is több szinten tartott fenn kapcsolatot kormányzati tisztviselőkkel, valamint a magyar és nemzetközi civil társadalmi csoportok képviselőivel.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.