2014. július. 27. 09:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 27. 10:24 Világ

Ukrán válság: A szeparatisták ukrán zászlós harckocsikkal lőnek civilekre

Az ukrán fegyveres erők hírszerzése szerint a szakadárok ukrán nemzeti zászlót tűztek két harckocsira, és ezekkel lövik Donyeck lakónegyedeit - közölte vasárnap a "terrorellenes művelet" sajtóközpontja Facebook-oldalán.

A közlemény szerint a szeparatisták megpróbálják fenntartani az ellenőrzést a kelet-ukrajnai Donyeck és Horlivka települések fölött. A szakadárok a lakosság megfélemlítésével, félrevezetésével, az általuk létrehozott "donyecki népköztársaság" melletti aktív propagandával igyekeznek elkerülni, hogy a helyi lakosok ellenük forduljanak - írta a sajtóközpont a közösségi portálon.

Dmitro Timcsuk katonai szakértő újságíró az Információs ellenállás nevű szervezet vezetője vasárnap arról adott hírt, hogy különösen feszült a helyzet Donyeck és Horlivka térségében. Hozzátette, hogy a szakadárok emberveszteségeik pótlására erőszakkal toboroznak civileket. Közben a külügyminisztérium és egészségügyi minisztérium vasárnap arról tájékoztatott, hogy a szakadárok előző nap egy luhanszki gyermekotthonból elraboltak mintegy 60 árva gyereket, köztük 16 olyan kisbabát, akik még nem töltötték be az egy éves kort. Az állandó egészségügyi felügyeletre szoruló gyerekeket két autóbusszal állítólag Oroszországba akarják kivinni.

Nem ez az első ilyen eset: ukrán sajtóbeszámolók alapján június 12-én szakadárok a Donyeck megyei Sznizsne egyik gyermekotthonának 25 lakóját rabolták el. Az árva gyerekek egy részét sikerült később kiszabadítania a hatóságoknak, többeket közülük viszont a szeparatisták átvitték a határon az oroszországi Rosztov térségébe. A gyerekrablás miatt Kijev diplomáciai jegyzékben tiltakozott Moszkvánál.

A szakadároktól a napokban visszafoglalt településekre, Kramatorszkba, Krasznij Limanba, Szeverodonyeckbe és Liszicsanszkba - a terrorellenes művelet sajtóközpontja szerint - kezdenek visszatérni a harcok miatt elmenekült lakók. Folyamatban van az áramszolgáltatás, a gáz- és a vezetékes vízellátás helyreállítása. Kramatorszkban és Liszicsanszkban kinyitottak az élelmiszerboltok és a patikák.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.