Lelőttek egy katonai repülőt Ukrajnában
Vizet és élelmiszert szállított az a katonai repülő, amelyet hétfőn lőttek le Kelet-Ukrajnában, nem messze az orosz határtól, Luhanszk mellett.
Az ukrán védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy a gépet orosz területről indított rakéta találta el. Tudomásuk szerint oroszbarát lázadók lőhették le a repülőt – tette hozzá.
Sérültekről vagy halottakról késő délutánig nem jött hír. Korábban úgy tudták, hogy nagyjából 20 ember lehetett a fedélzeten, később kiderült, hogy nyolcan voltak.
Valerij Heletej védelmi miniszter az államfő honlapja szerint azt jelentette az elnöknek, hogy a kelet-ukrajnai "terrorellenes műveletben" részt vevő gép legénységének néhány tagja előzőleg érintkezésbe lépett a vezérkarral.
A gép 6500 méter magasan repült, így hordozható rakétával nem, csak nagyobb hatótávolságú lehetett elérni. A mentés még tartott késő délután.
Előzőleg az egyoldalúan kikiáltott "luhanszki népköztársaság" sajtóosztálya azt közölte, hogy a felkelők lelőttek két ukrán repülőgépet, az egyiket Liszicsanszk, a másikat Izvarino határátkelő körzetében.
Az oroszbarát szakadárok június 14-én lelőtték az ukrán hadsereg szállítógépét a luhanszki repülőtér közelében, az ukrán hatóságok szerint 49 ember halt meg.