A boltok nem zártak be, a kávézók teraszai tele vannak, de arra senki nem merne fogadni, hogy meddig tartanak a Hamász rakétatámadásai Izraelben. A Vaskupola árnyékában élő magyarokkal beszéltünk.
Hétfő este óta zúgnak a rakéták Izrael városai felett, de mégsem állt le az élet. A boltok nem zártak be, a kávézók teraszai tele vannak, a színházi előadásokat és a bulikat megtartják. "Az a protokoll, hogy ha megszólalnak a szirénák, akkor védett helyre kell menni. Az újépítésű házakban mind van bombabiztos szoba, oda kell bemenni, a szirénák elhallgatása után még várni tíz percet, utána viszont az ember kijön és folytatja az életét" - meséli Steiner Kristóf, aki már öt éve él Tel-Avivban.
A korábban televíziós műsorvezetőként ismert Steiner szerint legutóbb 2012-ben volt hasonló a helyzet Izraelben, elmondása szerint őt akkor jobban megviselték a rakétatámadások, mint most. "Akkor drámaian éltem meg a dolgot, megtört, amikor hallottam a szirénákat, nem tudtam aludni, de az izraeliek már nem szoktak ezen fennakadni" - mesélte. Mint mondta, Gázában szinte folyamatos a lövöldözés és a rakéták kilövése, de Izrael csak akkor válaszol, ha már tucatjával lövik ki a rakétákat, most pedig Tel-Avivot, Haifát és Jeruzsálemet is célba vette a Hamász terrorszervezet.
Kristóffy Dóra, aki 22 évesen egy kibucban dolgozik, néhány napja élte csak át élete első rakétatatámadásait. "Szerda este, izraeli idő szerint 10 órakor heves zörgetés a bejárati ajtómon, hangos kiabálás, hogy azonnal irány az óvóhely! Szinte ezzel egyidőben félelmetes sikollyal szólalt meg a sziréna. A sírás fojtogatott, de a kibucban, ahol lakom, csak át kell rohannom egy kis előtéren, és már 'helyben vagyok'. 15-20-an voltunk a védett helyen, kissé zavart volt mindenki tekintete, mindenkinek félelem ült az arcára. Valaki azt suttogta: 'ezek bombáznak'. Ekkor tudatosodott bennem, hogy most akár ide is eshet egy a Hamász 'áldásából'. Ez volt az 'első bombaélményem', de az igazi súlyát csak a riadó után éreztem át. Remegtem, sírva hívtam Anyukámat, ő biztos segít Magyarországról" - mesélte Dóra, aki hozzátette, azóta naponta többször is megszólal a sziréna, de a tompa puffanások már nem olyan félelmetesek.
"A feladatomat a kibucon belül talán gyerekfelügyelőnek nevezném. Csütörtökön délelőtt őket kellett az óvóhelyre vinnem, szinte mindegyikőjük sírt és a mama után kiabált. Hát mit mondjak, leírhatatlanul nehéz volt" - mondta Dóra. "Csütörtökön este kisebb pánik tört ki a közelemben. Ismét rakétákat lőttek ki Gázából a környező kibucokra és falvakra. El sem merem képzelni a félelmet és érthetetlenséget, amit a sértettek érezhettek" - tette hozzá.
Csak csütörtökön az izraeli védelmi erők adatai szerint 194 rakétát lőttek ki Izraelre, hétfő óta összesen több mint 500-at. Pénteken pedig már Libanonból is indítottak két rakétát Izraelre, bár egyelőre nem tudni, hogy kik. Izrael már a hét elején mozgósította a tartalékosait, és a légitámadások mellett szárazföldi csapásokat is ígért, pénteken a vezérkari főnök pedig azt közölte, a hadsereg készen áll, és már csak a parancsra vár, hogy bevonuljon a Gázai övezetbe.
Szemet szemért
"Esténként szebb pizsamát veszünk fel, hogy ha éjjel ki kell menni a lakásból a szirénák miatt, akkor a szomszédok előtt ne legyen ciki, de amúgy nem nagyon változtattunk a napi rutinon" - meséli Kristóf Juli, aki már öt és fél éve él Tel-Avivban. Szerinte a hangulat most "jóval riasztóbb", mint két éve, a feszültség Izrael és a Hamász között ugyanis az utóbbi 1-2 hónapban egyre nőtt. Izrael és Palesztína kapcsolata azután fordult a szokásosnál is rosszabbra, hogy júniusban Ciszjordániából eltűnt három izraeli jesivanövendék, akiket végül a hónap végén Hebron közelében holtan találtak meg. A fiúk elrablásával a radikális Hamászhoz tartozó palesztinokat gyanúsítottak meg, akiknek házát az izraeli hadsereg lerombolta.
Izrael a Gázai övezet határán erődemonstrációval felelt a tinédzserek elleni merényletre, zsidó szélsőségesek pedig egy 16 éves palesztin fiú megölésével álltak bosszút. Hiába ígérte ezután Simon Peresz izraeli államfő a palesztin fiú gyilkosainak szigorú megbüntetését, a feszültség egyre nőtt, Kelet-Jeruzsálemben zavargások törtek ki, hétfő este pedig rakéták tucatjaival kezdték lőni Izraelt a Gázai övezetből.
"Folyamatosan figyeltük a híreket és számítottunk is rá, hogy riadó lesz Tel-Avivban is, úgyhogy nem ért meglepetésként" - mondja Steiner Kristóf, aki hozzáteszi, a "szemet szemért" elv sokak között még mindig tartja magát, Jeruzsálemben pedig vannak olyan zsidó barátai, akik félnek kimenni az utcára azóta, hogy a palesztin fiú meggyilkolása után egyfajta bosszúhadjárat indult a zsidók ellen.
"Nincs zokogás, vagy sikoltozás"
"Nincs zokogás, vagy sikoltozás, de kellemetlen és félelmetes az egész, érezhető, hogy más a közhangulat, mert alapból rossz volt a hangulat a fiatalok megölése óta" - meséli Kristóf Juli, aki kedden épp autóban ült, amikor az első szirénák megszólaltak Tel-Avivban. "Nem tudtam, hogy mit kell csinálni, mindenki kiszállt az autójából és nézte az eget, de csak egy kis füstgomolyagot lehetett látni, amikor a Vaskupola elkapta a rakétát."
Izraelben azonban ennek megvan már a maga rendje, a helyiek tudják, mit kell csinálni. "A sziréna megszólalásakor nem kapkodva, hanem előre tudatosított rend szerint mennek az óvóhelyre" - meséli Kristóffy Dóra. "Mikor ide érkeztünk, az első oktatási napon ismertették mi a teendő, ha ellenséges erők rakétatámadást intéznek lakóhelyünk, vagy közvetlen környezetünk ellen. Megmutatták az óvóhelyet, ami a napi élelmiszer-szükséglet felett gyógyszer és elsősegély-nyújtásra alkalmas eszközökkel is fel van szerelve. De azt is elmondták, már igen rég volt szükség ennek használatára. Nos, az élet ezt is felülírta."
"Nincs zavart rohangálás, csak tervszerű védekezés, ezek az emberek nem félnek, csak védekeznek, és meg is védik, ami az övék. Aki rohan, az turista, de velük is türelmesek" - teszi hozzá. A Jeruzsálemben készített felvételén az látszik, hogy az utcák ugyanúgy tele vannak, mint máskor, az emberek itt láthatóan nem vonultak fedezékbe a szirénák ellenére, inkább aggódva figyelik, hogy mi történik az égen: a rakétákból általában csak egy füstcsóva látszik, majd egy puffanás jelzi, ha a Vaskupola légvédelmi rendszer megsemmisíti a tölteteket, ami után füstfelhőcskék maradnak. A megsemmisítés után a lezuhanó repeszek és törmelékek viszont továbbra is veszélyt jelenthetnek.
A Vaskupola sem mindenható
A Vaskupola, vagyis az izraeli légvédelmi rendszer a helyiek legfőbb támasza, ugyanis majdnem minden közeledő rakétát megsemmisít, ennek köszönhetően az izraeli városokra irányzott több száz rakéta alig ér célba. A hasonló légvédelmi rendszerrel nem rendelkező Gázai övezetben ellenben már közel száz halottja és mintegy félezer sebesültje van az izraeli ellentámadásoknak, köztük gyerekek is.
A Vaskupola azonban szintén nem mindenható: bár az izraeli védelmi erők szerint már 120-nál is több rakétát semmisítettek meg, Asdódban péntek reggel egy benzinkúton csapódott be egy ki nem védett lövedék. A lángok átterjedtek egy autóra is, amelyben egy ember súlyosan megégett, összesen nyolcan sérültek meg a támadástól.
Az "Erős Szikla" fedőnevű izraeli hadművelet, vagyis a rakétatámadásokra adott válaszcsapás során az izraeli légierő a hadsereg adatai szerint már közel 900 célpontot támadott meg, habár a Gázai övezet elleni légicsapásnak főleg civil áldozatai vannak, minthogy az elvileg célpontnak számító Hamász tagjai bunkerekbe húzódtak vissza. Az izraeli offenzívának a hadsereg szerint kettős célja van: egyrészt csapást akarnak mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre, valamint csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. Ennek a hadműveletnek a következő lépése lehet akár a szárazföldi támadás elindítása is.
A Hamász ellenben azt követeli, hogy a meggyilkolt zsidó fiatalok gyilkosai utáni kutatás során letartóztatott, és az egyébként elítélt tagjait bocsássák szabadon, valamint számolják fel a Gázai övezet blokádját.
"Ez néhány nap alatt abba szokott maradni"
Tűzszünetről egyelőre a felek nem beszélnek, de a helyiek nem készülnek háborúra. "Izrael ebből a szempontból egy különleges hely, bemegyünk dolgozni, az emberek nem kuksolnak otthon" - meséli Kristóf Juli, de azért hozzáteszi, az a legnehezebb, hogy nem tudni, hogy mi lesz este, vagy holnap. "Kedden rakéták százait lőtték ki, szerdán reggel is ötöt Tel-Avivra, de senki nem meri megjósolni, hogy mi fog történni." A feszültség azóta ráadásul nem enyhült, mindkét oldal egyre több rakétát lő ki.
"Ez általában néhány nap alatt abba szokott maradni" - véli Steiner Kristóf a támadásokról. "Legutóbb Hillary Clinton idejött és véget vetett a lövöldözésnek." Azt viszont hozzáteszi, a rakéták elhallgatásával még nem lesz vége semminek. "A következményekbe szörnyű belegondolni, sokan meghalnak, és az ilyen konfliktus mindig fájdalmas sebeket hagy maga után mindenkiben, aki átélte. Utána is mindig vannak, akik a bosszúban látják a megoldást."
Az eseményeknek már megvan a nemzetközi visszhangja: az ENSZ önmérsékletre intett, az egyiptomi lapok viszont már barbár Izraelről és gázai népirtásról cikkeznek, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pedig közölte, amíg Izrael támadja a Gázai övezetet, a két ország viszonya nem fog normalizálódni. Barack Obama amerikai elnök viszont már megtette az első lépést egy újabb tűzszünet közvetítéséért: csütörtökön már felajánlotta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek a közvetítést egy tűzszünethez a 2012-es megállapodás alapján, Hillary Clinton helyett pedig ezúttal John Kerry lehet az, aki megpróbálhatja tető alá hozni a közel-keleti békét.