2014. június. 30. 06:41 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 30. 10:07 Világ

Bíróság elé viszik két amerikai ügyét Észak-Koreában

Államellenes tevékenységért bíróság elé állítanak két amerikai turistát Észak-Koreában – jelentette az ázsiai ország hivatalos hírügynöksége, a KCNA hétfőn.

Jeffrey Fowle-t és Matthew Millert még áprilisban vették őrizetbe. A KCNA közlése szerint "bizonyítékok és a gyanúsítottak vallomásai is igazolták azt a gyanút, hogy ellenséges cselekedeteket követtek el". A jelentésből nem derül ki, mikor kezdődik a bírósági eljárás.

A 24 éves Miller phenjani sajtóértesülések szerint menedékjogot kért Észak-Koreában, miután turistaként megérkezett oda. Az 56 éves Fowle szállodai szobájában egy Bibliát találtak, miután távozott, majd az is kiderült, hogy a vízuma nincs teljesen rendben. 

A dél-koreai hatóságok őrizetében van egy harmadik amerikai, Kenneth Bae misszionárius is. Őt még tavalyelőtt tartóztatták le, és tavaly 15 év kényszermunkára ítéltek azzal a váddal, hogy a phenjani rezsim megbuktatásán munkálkodott. 

Az Egyesült Államok májusban óva intette állampolgárait attól, hogy Észak-Koreába utazzanak, arra hivatkozva, hogy ezzel kiteszik magukat az önkényes letartóztatás veszélyének.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.