2014. június. 20. 13:22 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 20. 13:21 Világ

Halálra ítéltek 29 drogcsempészt Vietnamban

Egy vietnami fellebbviteli bíróság megerősített 29 halálos ítéletet, amelyet az ország történetének legnagyobb kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos perében szabtak ki az év elején.

Az ügyben összesen 89 vádlott szerepelt, akik az ügyészség szerint 2006 és 2012 között közel két tonna heroint, metamfetamint és több ezer ecstasy tablettát csempésztek Laoszból a szomszédos Vietnamba és Kínába.

Egy férfi büntetését, akit 29 társával együtt halálra ítéltek, életfogytiglani börtönre enyhítették, amiért a többieknél kevesebb heroinnal kereskedett, valamint együttműködött a bírósággal - közölte pénteken egy bírósági hivatalnok. A perben további 59 embert marasztaltak el, 13-at közülük életfogytiglanra, a többieket pedig húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. 

A vietnami igazságügy az egyik legszigorúbb a világon a kábítószer-kereskedelem megítélésében. Azt, akinél 600 grammnál több heroint vagy húsz kilogrammnál több ópiumot találnak, akár halálra is ítélhetik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.