Újabb hajóbaleset történt, most Bangladesben
Kétszáz utassal a fedélzetén elsüllyedt egy komp csütörtökön a bangladesi főváros, Dakka közelében – közölte a helyi rendőrség.
Eddig legalább kilenc holttestet, közöttük nőket és gyerekeket emeltek ki a Meghna folyóból, 27 kilométerre Dakkától, Raszulpur településnél.
"Attól tartunk, hogy további holttestek vannak a hajó belsejében, és azt sem tudjuk, hány utas tartózkodott pontosan a kompon" – mondta Szaiful Hasszán Badal, Munsigandzs tartomány helyettes rendőrfőnöke. Hozzátette, hogy akár háromszázötven ember is utazhatott a kompon.
A Miradzs-4 komp a viharos időben merült el a hajnali órákban. A vízi jármű Sariatpurból tartott a fővárosba. Az erős sodrás és a hatalmas hullámok ellenére néhány embernek sikerült partra úsznia.
A mentésbe bevonták a haditengerészet és a parti őrség egységeit is.
Bangladesben a komphajók üzemeltetői nem vezetnek utaslistát, így lehetetlen megállapítani, hányan utaznak egy-egy kompon.
A 160 millió lakosú Bangladesben a rossz hajók, a laza szabályozás és a zsúfolt vízi járművek miatt gyakoriak az ehhez hasonló kompbalesetek.
Az idei eddigi legsúlyosabb hajóbaleset Dél-Koreában történt: egy komphajó süllyedt el 470 emberrel, köztük több száz középiskolással. Több mint 280-an meghaltak, a kapitány és három matróz ellen vádat emeltek.