2014. május. 15. 06:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 15. 11:04 Világ

Török bányaszerencsétlenség: már 270 halottat találtak

Kétszázhetvennégyre nőtt a nyugat-törökországi bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak a száma, és mintegy 150 bányászról még mindig nem lehet tudni, hogy életben van-e – közölték szerda éjjel a török hatóságok.

A korábbi hírek 245 halálos áldozatról szóltak, de szerda éjjel már 270 halottról számoltak be a hatóságok. Éjszaka is folytatódott a kutatás az eltűntek után. Taner Yildiz török energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy "az idő a mentésben részt vevők ellen dolgozik", a tárna továbbra is lángokban áll.

Yildiz közlése szerint 196 bányász holttestét átadták a hozzátartozóknak, hogy eltemethessék. A kórházakban 60 embert ápolnak, állapotuk stabilnak mondható.

Az Isztambultól mintegy 480 kilométerrel délnyugatra fekvő Soma város melletti szénbányában kedden műszakváltás idején detonáció történt. Állítólag egy transzformátor robbant fel, majd tűz ütött ki a mintegy egy kilométer mély tárnában. A bányában megszűnt az áramszolgáltatás, ezért a lift sem működik.

A történtek miatt tüntetések voltak több nagyvárosban, néhol erőszakba torkollottak a demonstrációk. Ankarában és Isztambulban könnygázt és vízágyúkat vetettek be a feldühödött tömeg ellen.

Törökországban háromnapos gyászt hirdettek a bányászok halála miatt, az ankarai vezetők pedig elhalasztották külföldi útjaikat. A halálos áldozatok számának növekedése után elmondható, hogy a mostani baleset Törökország történelmének eddigi legsúlyosabb bányaszerencsétlensége. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb balesete 1992-ben történt egy Zonguldak tartománybeli bányában. Ott egy gázrobbanásban 263 ember vesztette életét.

Törökországban gyakoriak a halálos bányabalesetek a biztonsági előírások megszegése vagy az elavult munkaeszközök miatt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.