2014. május. 09. 15:32 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 09. 15:30 Világ

Több tonna elefántagyart foglaltak le Kambodzsában

Körülbelül háromtonnányi, Malajziából csempészett elefántagyart foglaltak le pénteken a kambodzsai hatóságok. A dél-kambodzsai Sihanoukville kikötőjének egyik vámtisztviselője azt mondta, hogy az elefántagyarakat zöldségmagokkal megrakott konténerekben találták. A rendőrök vizsgálják, honnan származik a szállítmány és hova vitték volna.

Ez volt a harmadik hasonló fogás idén Kambodzsában, de ekkora mennyiséget még soha nem foglaltak le.

Az elefántcsont nemzetközi kereskedelmét 1989-ben betiltották, mert a világ elefántállománya 40 év alatt egymillióról 600 ezerre csökkent.

Az orvvadászat az utóbbi időben jelentősen megnőtt Afrika Szahara alatti térségében, ahol felfegyverzett bűnbandák mészárolják le az elefántokat és orrszarvúkat, hogy ellássák elefántcsonttal illetve orrszarvútülökkel az egyre szélesedő ázsiai piacot.

Csak Afrikában évente körülbelül 30 ezer elefántot mészárolnak le az agyaráért. A rinocéroszok porrá zúzott szarvát ázsiai orvosságokban alkalmazzák, míg az elefántagyarból főként ékszert és dekorációt készítenek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.