2014. április. 24. 21:24 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 24. 21:24 Világ

Egy Mourinho-fotó jelenti a maffiózó alibijét

Egy nyolc évvel ezelőtti gyilkossághoz próbált alibit találni három olasz maffiózó, és fotókkal igyekeznek igazolni, hogy ők akkor BL-meccsen voltak - írja a Repubblica.

2006. március 5-én a Nápoly megyei Mugnanóban a helyi alvilág, a camorra emberei lelőttek egy Carmine Amoruso nevű férfit egy bingóteremben. Két vádalkut kötött maffiózó vallomása szerint felbujtóként három camorra-tagot neveztek meg, akik azonban különös bizonyítékkal próbálják tisztázni magukat.

Azt állítják, hogy a gyilkosság napján Barcelonában voltak a Bajnokok Ligája meccsen, amelyen a katalán klub a Chelsea-t látta vendégül. Ennek bizonyítására olyan fotókat tettek közzé, amelyen José Mourinhóval, Frank Lamparddal és Hernan Crespóval láthatók. Nem csak ő, hanem két másik társa, Carmine Amato és Cesare Pagano is szerepelnek a felvételeken.

Most a védelem a fotókra hivatkozva próbálja ütni a vádat, ehhez repülőjegyeket és a szállodai számlákat is becsatolták, miközben a pentitók állítják, hogy Calzzone és Pagano Nápolyban voltak. (Paganót első fokon el is ítélték már ezért a gyilkosságért.)

A képeket egyébként március 5-én és 6-án készítették a barcelonai Arts luxushotelben, a Chelsea pedig 7-én játszott nyolcaddöntőt a BL-ben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.