2014. április. 08. 18:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 08. 18:45 Világ

Felpofozták a török ellenzék vezetőjét a parlamentben

Kétszer arcon ütötte egy férfi Kemal Kilicdaroglut, a Köztársaság Néppárt vezetőjét kedden a török parlament üléstermében – számoltak be török televíziós csatornák. A támadót Kilicdaroglu testőrei fékezték meg, majd a rendőrök elvitték kihallgatásra.

A pofozkodó 28 éves Orhan Övet nem ismeretlen a hatóságok előtt, sőt török sajtóértesülések szerint hosszú bűnlajstromot tudhat magáénak. "Elhatároztam, hogy behúzok egyet Kilicdaroglunak, aki áruló" – mondta Övet a rendőröknek a Hürriyet című török lap szerint.

Az ellenzéki vezetőnek az incidens ellenére sikerült elmondania a néppárti politikusoknak szánt beszédét, amelyben arra biztatta híveit, hogy ne térjenek le a demokrácia útjáról.

A török parlament kedden kezdte meg újra működését, mivel a nemrég lezajlott önkormányzati választások miatt a képviselők felfüggesztették a munkát.

Törökországban március 30-án tartottak önkormányzati választásokat, amelyeken Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja nagyarányú győzelmet aratott.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?