Világ hvg.hu/MTI 2014. március. 24. 11:38

Gyanús tárgyakat láttak az ausztrálok is az Indiai-óceánban

Két újabb tárgyat fedezett fel egy ausztrál katonai gép az Indiai-óceánban hétfőn, amelyeknek közük lehet a március 8-án eltűnt maláj utasszállítóhoz – jelentette be az ország kormányfője. Ez a két tárgy a hírek szerint nem azonos azzal a tárgyakkal, amelyeket szintén ma észlelt egy kínai felderítő gép.

MTI / AP / Kínai védelmi minisztérium

Két tárgyat észlelt az ausztrál légierő P3 Orion típusú gépe hétfőn Perth városától 2500 kilométerre délnyugatra, az Indiai-óceánban – közölte az Australian Times című lap szerint Tony Abbott ausztrál kormányfő. A gép személyzete szerint az egyik tárgy szürke vagy zöld volt és kerek, míg a másik narancssárga és szögletes. Az egyik kutatóhajó a területen van, azzal próbálják majd megtalálni a tárgyakat.

Az Austrialian Times ez a két tárgy nem azonos azokkal a tárgyakkal, amelyeket szintén hétfőn vettek észre egy kínai gépből. Ez a két nagyobb tárgy fehér és négyszögletes. Néhány kilométeres körzetben több kisebb, valószínűsített roncsdarabot is észleltek.

Az IL-76-os típusú kínai katonai szállítógép személyzete jelentette a felfedezést és a pontos koordinátákat a kutatás ausztráliai parancsnoki központjának és a térségben lévő Hszüelung nevű kínai jégtörőnek, amely a helyszín felé vette útját. A kínaiak azt kérték Ausztráliától, hogy küldjön újabb repülőgépeket a helyszínre. Az amerikai haditengerészet P-8 Poseidon gépe viszont nem találta meg a kínaiak által látott tárgyakat.

A keresési területet Ausztrália és Kína is kijelölte kutatás céljára vasárnap, mert a műholdképek alapján azonosítottak ott úszó tárgyakat. Más országokból is jelezték, hogy Ausztráliától 2500 kilométerre nyugatra, vele egyvonalban roncsok láthatók az óceánban. A francia külügyminisztérium szintén vasárnap közölte, hogy műholdjuk észlelt bizonyos gyanús tárgyakat, 2300 kilométerre Perthtől.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.