2014. március. 21. 19:38 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 21. 19:37 Világ

Férje helyett anyját és lányait vitte el Kínába Michelle Obama

Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadta pénteken Michelle Obamát, az amerikai elnök feleségét, aki édesanyjával és lányaival látogatott Kínába.

Michelle Obama programja a kínai híradások vezető hírei között volt pénteken, az eseményt történelminek nevezték, hiszen az első alkalom, hogy amerikai first lady a férje nélkül utazott Kínába.

Az internetes oldalak fényképes beszámolókat közöltek Hszi felesége, Pen Li-jüan és Michelle közös sétájáról az egykori császári palotában, a Tiltott Városban, valamint látogatásukról egy középiskolában.

Michel Obama szombaton a Peking Egyetemre látogat, vasárnap pedig a Nagy Fal egy szakaszával ismerkedik. Március 26-ig tartó programja során felkeresi az agyaghadseregéről híres Hsziant és az óriáspandák "hazáját", Szecsuan tartományt is.

Az amerikai first ladyk közül elsőként a néhai Richard Nixon elnök felesége, Pat Nixon látogatott Kínába, még 1972-ben. Mivel a történelmi jelentőségű akkori tárgyalások zárt ajtók mögött folytak, a kamerák inkább Nixonnét kísérték, aki találkozott a hétköznapi emberekkel, munkásokkal, diákokkal és földművesekkel.

Nancy Reagan szintén férje, Ronald Reagan oldalán járt Pekingben 1984-ben. Laura Bush három alkalommal is megfordult a kínai fővárosban: 2002-ben, 2005-ben és a pekingi nyári olimpia megnyitóján, 2008-ban. Hillary Clinton first ladyként 1995-ben lépett először kínai földre. Részt vett a nők negyedik világkonferenciáján, és ott hangzott el emlékezetes kijelentése: "A nők jogai emberi jogok."

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.