2014. március. 14. 10:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 14. 12:49 Világ

Krími válság: Japán fél összerúgni a port Oroszországgal

Az ENSZ-alapokmány megsértésével vádolta meg Oroszországot pénteken Japán, amelynek hatóságai szankciókat fontolgatnak – írta a japán Nikkei című üzleti napilap. Az újság szerint Tokió óvakodik attól, hogy megromoljanak a kapcsolatai Moszkvával, mert ez árnyékot vethet a második világháború óta húzódó területi vitájára a Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjával kapcsolatban.

Kisida Fumio japán külügyminiszter azt mondta: megvárja, hogy mit tesznek a többi országok, és ennek megfelelően adnak választ a kialakult helyzetre. Sietve hozzátette, hogy egyelőre semmilyen változás nincs a március 19-re, Tokióba tervezett orosz-japán befektetői fórum programjában.

Abe Sindzó japán kormányfő szerdán a parlament költségvetési bizottságában beszélt arról, hogy a Krím félsziget bekebelezése Oroszország részéről az ENSZ-alapokmány egyértelmű megsértése lenne.    

A Bloomberg hírügynökség korábban megírta: az orosz tisztviselők és oligarchák már készülnek arra, hogy a nyugatiak szankciókkal sújtják Oroszországot, mert az orosz hadsereg behatolt a Krímbe. A Kreml konzultációkat kezdett az orosz milliárdosokkal és az állami cégek képviselőivel, hogy megtudja, mennyire függenek a külföldről érkező befektetésektől.

Hirdetés