2014. március. 12. 09:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 12. 09:56 Világ

Európában bujkálhat a kedden elzavart líbiai miniszterelnök

Európába ment a kedden leváltott líbiai kormányfő, aki ellen korrupció gyanújával elfogatóparancsot adtak ki a tripoli hatóságok. Ali Zeidán elmenekülésének hírét Joseph Muscat máltai miniszterelnök erősítette meg szerdán, aki az állami TVM tévének azt mondta, hogy a leváltott líbiai kormányfő kedden késő este Máltára érkezett, majd két óra múlva "egy másik európai országba indult tovább". Egyes értesülések szerint Zeidán Svájcba mehetett, ahol korábban éveken keresztül élt száműzetésben.

A líbiai parlament, az Általános Nemzeti Kongresszus kedden vonta meg a bizalmat Ali Zeidántól. A miniszterelnököt a kormány tehetetlenségére hivatkozva ellenfelei már többször megpróbálták megbuktatni. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a hét elején egy felkelőktől kőolajat vásároló tankerhajó elszökött a líbiai haditengerészet elől.

Líbiában belpolitikai káosz van Moammer Kadhafi 2011-es bukása óta, a mai napig igen gyenge a központi kormány hatalma, és az ország jelentős területeit a Kadhafi elleni felkelés idején verbuválódott fegyveres csoportok uralják.

Szakadár fegyveres csoportok három fontos kikötőt tartanak a kezükben, ahol saját szakállukra próbálnak kőolajat értékesíteni. A kormányerők korábban blokád alá vonták a kikötőket, és az ott tankoló tartályhajók elsüllyesztésével fenyegetőztek.

Elmozdítása után az államügyészség eljárást indított Zeidán ellen "pénzügyi rendellenességekre" hivatkozva, de a volt kormányfő ennek ellenére is el tudta hagyni Líbiát. A korrupciós vádak megalapozottságát sokan kétségbe vonják Líbiában.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.