2014. március. 12. 17:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 12. 17:43 Világ

Mielőbb aláírná az EU Ukrajnával a társulási szerződést

Az Európai Unió (EU) társulási és szabadkereskedelmi megállapodásának politikai részét már jövő héten aláírhatják Ukrajnával - jelentette be szerdán Varsóban a lengyel kormányfő a német kancellárral folytatott megbeszélését követően.

Donald Tusk az Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: német hivatali kollégájával egyetértettek abban, hogy hasznos volna mielőbb aláírni a dokumentumot. A lengyel kormányfő szerint a politikai fejezeteket illetően erre már az Európai Tanács legközelebbi - március 20-21-én esedékes - ülésén sor kerülhet, amennyiben nem merülnek fel technikai problémák. Utóbbiak mibenlétét Tusk nem részletezte.

Tusk elmondta azt is, hogy Angela Merkellel az ukrán válsággal kapcsolatos összes fontos kérdésben azonos véleményen voltak.

Merkel arról beszélt, hogy szerinte "elkerülhetetlenek" az Oroszország elleni újabb szankciók, mivel Moszkva nem egyezett bele abba, hogy egy nemzetközi összekötő csoport alakuljon, s annak segítségével párbeszéd induljon a konfliktus rendezése céljából. A német kancellár mindazonáltal hozzátette: még van idő visszatérni a dialógus útjára. A büntetőintézkedések "második lépcsőfokáról" az EU külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán dönthetnek - tette hozzá Merkel. Az uniós diplomáciai vezetők a válság orosz és ukrán felelőseit érintő beutazási tilalomról és számlák befagyasztásáról határozhatnak.

Ukrajna tavaly novemberben táncolt vissza az unióval való társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásától, miután Oroszország gazdasági szankciókkal fenyegette meg. Viktor Janukovics akkori államfő a meghátrálást azzal indokolta, hogy országa még nem érett erre a lépésre. A döntés Ukrajna-szerte tiltakozó megmozdulásokat váltott ki, és február 22-én Janukovics bukásához vezetett.

Hirdetés