Az orosz külügyminiszter szerint Oroszország nem a válság résztvevője
Az ukrán helyzetet nem Moszkva teremtette, sőt, "azt figyelmeztetéseink dacára hozták létre" - fogalmazott egy sajtóeseményen.
Szergej Lavrov a tádzsik kollégájával, Szirodzsiddin Aszlovval Moszkvában tartott szombati megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Oroszország kész folytatni a párbeszédet, amelynek őszintének és partnerséginek kell lennie anélkül, hogy bárki megpróbálná Oroszországot a válságban részt vevő félként beállítani. Hozzátette, hogy a válságot nem Moszkva teremtette, sőt, "azt figyelmeztetéseink dacára hozták létre".
Lavrov kijelentette azt is, hogy a kijevi orvlövészek ügyét nem szabad szőnyeg alá seperni, azzal foglalkoznia kell az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek.