2014. március. 05. 17:12 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 05. 17:19 Világ

Letették hivatali esküjüket az új román miniszterek

Traian Basescu aláírta az új miniszterek kinevezését. Az új miniszterek, köztük az RMDSZ tisztségviselői, Kelemen Hunor kulturális miniszter és kormányfő-helyettes, valamint Korodi Attila környezetvédelmi miniszter pedig letették hivatali esküjüket.

Letették a hivatali esküt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök vezette új román kormány miniszterei szerdán, köztük a magyar érdekképviselet által jelölt Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. A miniszterek a román elnöki hivatalban tették le a hivatali esküt.

Traian Basescu román államfő előzőleg bejelentette: megállapodott Victor Ponta miniszterelnökkel abban, hogy az új kabinet a parlament elé terjeszti megerősítésre politikai programját.

A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot kedden nagy szavazattöbbséggel fogadta el a bukaresti parlament két házának együttes ülése.

A Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) és két kisebb szövetségese - a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) - hétfőn megállapodást kötött az RMDSZ-szel a közös kormányzásról.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.