2014. március. 04. 19:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 04. 19:30 Világ

Az RMDSZ bekerült Ponta kormányába

Bizalmat szavazott kedden a bukaresti parlament Victor Ponta miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz. A szavazás előtt a jobboldali Traian Basescu államfő és a szociáldemokrata kormányfő között alkotmányossági vita robbant ki arról, hogy meg kell-e erősítenie a parlamentnek az új kormány programját. A parlamenti vita során Crin Atonescu, a korábbi kormányból kilépett liberálisok vezetője lemondott a szenátusi elnökségről.

A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot 346 szavazattal 192 ellenében fogadta el a parlament két házának együttes ülése. A határozat elfogadásához 288 támogató voksra volt szükség. 

Victor Ponta azt követően változtatott a kabinet szerkezetén és politikai összetételén, hogy múlt héten a liberálisok kiléptek kormányból és ellenzékbe vonultak. A Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) és két kisebb szövetségese - a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) - hétfőn megállapodást kötött az RMDSZ-szel a közös kormányzásról. 

Az új kormányban mind a négy pártnak miniszterelnök-helyettesi tisztsége lesz. Az RMDSZ-nek járó kormányfő-helyettesi posztra Kelemen Hunort jelölték és a kulturális tárcát is ő fogja vezetni. A környezetvédelmi tárca élére Korodi Attilát jelölte a magyar szövetség. Rajtuk kívül 14 államtitkári és több prefektusi tisztséget is kap az RMDSZ. A bizalmi szavazás előtt Victor Ponta az ország stabilitásának fontosságát hangsúlyozta a Románia szomszédságában, Ukrajnában kialakult válságra utalva. 

A vitához az RMDSZ nevében hozzászóló Markó Béla szenátor, a szövetség volt elnöke rámutatott: a magyarságnak sincsenek más igényei, mint a román többségnek: hatékony oktatást akar, nyelvét, és jelképeit szabadon akarja használni a közigazgatásban. Hozzátette: nemzeti megbékélés nélkül, a kisebbségeknek a döntéshozatalból való kirekesztésével nem lesz fejlődés Romániában. 

A bizalmi szavazást megelőző parlamenti vitán a frissen ellenzékbe vonult Crin Antonescu liberális pártelnök bejelentette, hogy lemond a szenátus elnöki tisztségéről. Antonescu azt javasolta a szociáldemokrata miniszterelnöknek, hogy mindketten váljanak meg attól a tisztségtől, amelybe a felbomlott Szociálliberális Szövetségre (USL) juttatta őket, és felszólította Victor Pontát, mondjon le kormányfői tisztségéről. 

Az új miniszterek beiktatását az államfő és miniszterelnök közti alkotmányossági vita hátráltathatja. Basescu a bizalmi szavazás előtt a kormányprogram parlamenti megerősítésére szólította fel Pontát, de a miniszterelnök nem tett eleget a felkérésnek. Az államfő szerint a 2012-es választások után megszavazott kormányprogramot nem viheti tovább az új koalíció, mert a dokumentum több helyen hivatkozik az időközben felbomlott Szociálliberális Szövetségre (USL), és a kabinetbe új politikai alakulatok is beléptek. Basescu úgy vélekedett: csak a parlament törvényesítheti a kormány megváltozott politikai összetételét és új célkitűzéseit. Ezért felkérte a kormányfőt, hogy a parlament előtt vállaljon felelősséget az új kormánykoalíció programjáért.

Ponta kedden a parlament plénuma előtt bejelentette: az USL beiktatáskor megszavazott kormányprogramját kívánja folytatni, amelyet az új kormánykoalíció valamennyi pártja, beleértve az újonnan csatlakozott RMDSZ-t is, magáénak tekint. Az új kormány akkor kezdheti meg munkáját, ha Basescu aláírja az új miniszterek kinevezéseit és ők leteszik a hivatali esküt. Ha Basescu alkotmányossági óvást emel, a vitát az alkotmánybíróságnak kell eldöntenie. 

Kelemen Hunor két év kihagyás után tér vissza a bukaresti kulturális tárca élére, amelyet 2010 és 2012 között két és fél évig vezetett. Az MTI-nek nyilatkozva a politikus elmondta: a kulturális programoknak és az épített örökség védelmének finanszírozását bővítené.  A környezetvédelmi tárca élére visszatérő Korodi Attila az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem tekinti prioritásnak a verespataki aranybánya-beruházást, amely jelenleg holtvágányon van. A minisztérium feladatának tekinti, hogy az idén és jövőre minél több közberuházást végezzenek el uniós pénzekből, és ebből a forrásból az RMDSZ infrastruktúra-fejlesztései is megvalósulhatnak - magyarázta.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.