2014. február. 26. 08:52 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 26. 16:55 Világ

Robbanás történt egy indiai tengeralattjárón - két tisztet még nem találnak

Balesetet szenvedett szerda reggel Mumbai partjaitól mintegy 40-50 kilométerre az indiai haditengerészet egyik szovjet gyártmányú tengeralattjárója, majd parancsot kapott, hogy jöjjön fel a felszínre, s térjen vissza a partra. Két tisztet még keresnek.

A jelentések szerint kisebb robbanás történt a Szindhuratna nevű, 3 ezer tonnás hadihajón, amelyet felújítási munkálatok után éppen teszteltek a víz alatt. A fedélzeten füst keletkezett, és a korábbi értesülések szerint legkevesebb hét tengerész eszméletét vesztette, őket légi úton a haditengerészet asvini kórházába szállították kezelésre.

A legénység többi tagját a két tiszt kivételével kimentették, az utóbbiakat még keresik a hajón - közölte a haditengerészet szóvivője. Egyéb sérülésekről vagy károkról nincs hír. A gyanú szerint akkumulátorból szivárgó gáz okozhatta a balesetet, amelyet súlyosnak minősítenek. Lőszer nem volt a járművön a szóvivő elmondása szerint. Az ügyben vizsgálat indult.

D.K. Joshi, a haditengerészet vezérkari főnöke szerdán benyújtotta lemondását a sorozatos, tengeralattjárókat érő balesetek miatt - közölte az indiai média. A szerdai baleset a harmadik hasonló volt az elmúlt tíz hónapban. Az indiai védelmi miniszter elfogadta Joshi lemondását, tisztségét ideiglenesen korábbi helyettese veszi át.

Tavaly augusztusban a Szindhuraksak nevű tengeralattjáró süllyedt el a mumbai kikötőben, miután robbanás történt rajta, valószínűleg a torpedótárolóban, majd tűz ütött ki. A fedélzeten lévő mind a 18 ember életét vesztette. A 16 éves, orosz gyártmányú jármű szintén nem sokkal korábban tért vissza Oroszországból, ahol átfogó vizsgálaton és felújításon ment keresztül.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.