Egymás után robbantak az iraki pokolgépek ma is
Lövések érték kedden az iráni nagykövetség épületét Bagdadban, a város másik részén pedig autóba rejtett pokolgép robbant. Legalább tizenöt ember meghalt, harminchatan megsebesültek – közölték iraki tisztségviselők.
Az iráni nagykövetséget ért lövésekkel kapcsolatban eltérő információk láttak napvilágot. Egy tisztségviselő megerősítette az esetet, és azt mondta, hogy az egyik őr megsebesült, miközben Ali Naraki, a nagykövetség szóvivője tagadta a történteket.
Egy autóba rejtett pokolgép a főváros Karrada nevű, zsúfolt kereskedelmi negyedében robbant fel – közölték a rendőrségtől.
Irakban az utóbbi időben megnőtt a bűncselekmények száma, az erőszakot mind a szunnita kisebbség iraki kormányzattal szembeni elégedetlensége, mind a szomszédos Szíriában dúló polgárháború tovább szítja. Az AFP francia hírügynökség adatai szerint a hónap eleje óta több mint 660 ember halt meg a közel-keleti országban, az év eleje óta pedig összesen 1650 személy.
Kedden ugyancsak autóba rejtett pokolgép robbant Ramádiban, el-Anbár tartomány fővárosában, itt legalább három katona meghalt, további négyen megsebesültek. Egy fegyveres kedden a Bagdadtól északra fekvő Baidzsi település közelében lévő rendőrséget támadta meg, és végzett négy rendőrrel, hármat pedig megsebesített. Ninive tartományban két pokolgép robbant, a támadásban két rendőr meghalt, négyen megsebesültek.