A két Korea folytatja a családok újraegyesítését
A családegyesítési találkozóra 2010 óta most kerül sor első alkalommal. Legutóbb tavaly szeptemberben terveztek ilyet, de akkor Phenjan az utolsó pillanatban elállt a találkozó megtartásától.
A két Korea február végén folytatja az 1950–1953 közötti háború által szétszakított családok újraegyesítését – állapodtak meg a két ország képviselői szerdán a határ menti Padmindzsonban.
A családegyesítési találkozóra – ami valójában a szétszakított családok tagjainak néhány napos találkozóját jelenti – 2010 októbere óta most kerül sor első alkalommal. Legutóbb tavaly szeptemberben terveztek ilyet, de akkor Phenjan az utolsó pillanatban elállt a találkozó megtartásától.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség a szöuli újraegyesítési minisztérium illetékesétől úgy értesült, hogy a családok közötti találkozókat február 20. és 25. között tartják az Észak-Korea keleti részén fekvő Kumgang-hegységben (Gyémánt-hegység) lévő üdülőhelyen.
A szerdai megállapodás hónapok óta az első bizalomépítő lépés az Észak- és Dél-Korea között. Phenjan katonai fenyegetései miatt – amelyeket egyebek között az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatok váltottak ki – megnövekedett a feszültség a két ország kapcsolataiban.
70-80 éves emberek szeretnék még egyszer újra látni rokonaikat
A családegyesítés igen kényes kérdés a kettészakított Koreai-félszigeten, annál is inkább, mert a szétszakított családok tagjai a hetvenes-nyolcvanas éveikben járnak, és haláluk előtt még szeretnének találkozni rég nem látott hozzátartozóikkal.
Tavaly augusztusban a két ország újabb családegyesítésben egyezett meg. Több százan készültek mindkét országból a Kumgang-hegységbe utazni, hogy hat évtizede nem látott családtagjaikkal találkozzanak, amikor Phenjan "Szöul ellene tanúsított ellenséges magatartására" hivatkozva szeptemberben lemondta a találkozókat.
A szigorúan elválasztott két ország átlagpolgárai között nincsen közvetlen érintkezés.
A háború következtében több millió koreai találta magát a határ túloldalán. Többségük úgy is halt meg, hogy sohasem láthatta ismét a hozzátartozóit.
A szétszakított családok tagjai a 2000-ben tartott, mérföldkőnek számító Korea-közi csúcsértekezlet óta jó tucatnyi találkozón vettek részt. Ezeken mintegy 17 ezer koreai találkozhatott régen látott gyermekével, testvérével vagy apjával. A családegyesítés azután szakadt meg 2010-ben, hogy Észak-Korea támadást intézett egy, az általa vitatott tengeri határ mentén fekvő dél-koreai sziget ellen.
Észak-Koreára továbbra is nyomás nehezedik Szöul és Washington részéről a hathatalmi (a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán részvételével folyó) tárgyalások újrakezdése érdekében, amelyeken arra akarják rábírni Phenjant, hogy – egyebek között energetikai – segítségnyújtás fejében mondjon le atomprogramjáról.