2014. február. 02. 21:20 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 02. 21:05 Világ

Százezernél is többen tüntettek Párizsban és Lyonban

Több mint százezren tüntettek vasárnap Párizsban és Lyonban a francia szocialista kormány családpolitikája, nevezetesen a meleg párok jogainak törvényesítése ellen.

A demonstráció szervezője, a Manif pour tous nevű konzervatív ernyőszervezet csak több tízezer résztvevőre számított. A mozgósításban részt vettek katolikus szervezetek mellett muszlimok is. A kormány legalább kétezer rendőrt mozgósított a rendezvények békéjének megőrzésére. A tüntetés kezdetén előállították egy szélsőjobboldali csoportosulás tucatnyi tagját, akik csatlakozni akartak a párizsi menethez. A demonstrálók legtöbbje középosztálybeli család volt, kisgyerekeiket is magukkal vitték a szülők. 

"Hollande, nem akarjuk a törvényedet!" - skandálták a felvonulók, utalva az új családjogi törvényre, amelyet áprilisban készül elfogadni a kormány. 

A tüntetők helytelenítik az olyan orvosi beavatkozások legalizálását, amelyek segítenék, hogy azonos nemű pároknak genetikailag is - részben - saját gyerekük legyen, így például női pár esetén a mesterséges megtermékenyítést, férfi párnál a béranyaságot. A francia kormány miniszterei hiába hajtogatják, hogy ilyen pontok nem is szerepelnek a családjogi törvény tervezetében, a tüntetők nem hisznek nekik, illetve úgy vélik, hogy idővel a kormány módosítgatásokkal belemesterkedné ezeket is a törvénybe. 

"Nem vagyunk naivak!" - mondta újságíróknak Philippe Barbarin, Lyon érseke, aki városában a menet élére állt Kamel Kabtane-nal, a Nagy Mecset rektorával együtt. 

A százezres tüntetői összlétszám rendőrségi adat. A szervezők szerint Párizsban félmillióan voltak a felvonulók, Lyonban pedig 40 ezren. A rendőrség 80 ezerre és 19 ezer 500-ra becsülte a tüntetők párizsi és lyoni seregét. 

Manuel Valls belügyminiszter felszólította a mérsékelt jobboldalt, hogy határolódjon el a mozgalomtól, amely nem hajlandó elfogadni a parlamentáris rendszer demokratikus döntéseit.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.