Világ MTI 2014. január. 16. 14:22

Nem kér kegyelmet az ír gázoló

Nem kér kegyelmet az ír államfőtől Francis Ciarán Tobin – írta csütörtökön az Irish Independent.

Az Irish Independent online kiadásában megjelent írás felidézi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előző napi nyilatkozatát arról, hogy Tobin, aki csaknem másfél évtizede Leányfalun két kisgyermeket halálra gázolt, hazájába visszatérve kegyelmet is kérhet, és ennek elbírálása az ír államfő jogköre.

Az Irish Independent azonban Tobin családjához közeli, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt írta, hogy az ír gázoló nem készül kegyelmi kérvény benyújtására. A lap idézi Tom O'Malley ír jogászprofesszort is, aki kijelentette: Írországban "rendkívül ritkán" részesítenek kegyelemben elítélteket, általában csak olyan esetekben, amikor az ítéletről egyértelműen kiderül, hogy téves.

MTI / Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium / Burger Zsolt

Az Irish Independent idézi ugyanakkor Zoltai Bencét, az elgázolt gyermekek édesapját is, aki kijelentette: nem hiszi, hogy Tobin végig letölti büntetését Írországban, mivel az ír hatóságok már a múltban is rokonszenvvel viseltettek iránta. Hozzátette: megfordult a fejében az a gondolat, hogy meglátogatja börtönében Tobint, de aztán letett erről, mivel elégszer látta az ír bíróságokon, és nem biztos benne, hogy újra át akarja élni az ezzel járó fájdalmat.

Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket. Miután kiküldetése lejárt, 2000 novemberében távozott Magyarországról. Két évvel később, távollétében, Magyarországon háromévi szabadságvesztésre ítélték. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy a vádlott legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható feltételesen szabadon.

Francis Ciarán Tobin 2011 novemberében őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy Tobin kész letölteni büntetését, garanciát kérve Magyarországtól arra, hogy kérelme esetén Írországban folytathatja Magyarországon megkezdett büntetése letöltését.

Tobin hétfőn érkezett Magyarországra, a Liszt Ferenc-repülőtéren őrizetbe vették, és megkezdte fogházbüntetésének letöltését egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.